2016. július 14.

8.fejezet ~ Keserédes

Zayn faggatózását hidegen hagyva döntöttem fejemet az üvegnek, miután idegesen magamra csaptam az autó ajtaját. A milliárdos is hasonlóan cselekedett; mindenáron tudni akarta, mi a bajom.
- Felőlem titkolózhatsz egy ideig, de valahogyan úgyis kiszedem belőled - morogta, majd rámarkolt a combomra s beindította a motort. Felszisszentem, amikor megláttam bőrömön ujjainak helyét. Szinte hallottam, ahogy forogtak a kerekek az agyában. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér. Zayn cinkos mosollyal az arcán fordította felém a fejét. - Már tudom is, hogy hogyan.
- Ugye nem fogsz bántani? - szökött ki a számon, mire élesen beszívta a levegőt. Sosem nézném ki belőle, hogy megütne egy nőt... Most mégis megfordult a fejemben. Összerezzentem, mikor megfogta a kezem. - Ezt azonnal felejtsd el! A legundorítóbb dolog, amit egy férfi tehet a nővel.
- Az erőszaknál egy fokkal jobb - mormoltam, miközben kiszálltam a járműből. Azt sem tudtam, miket beszélek. Miután megváltam a ruháimtól, magamra kaptam egy hálóinget s egy pár térdzoknit, majd megtámadtam a fürdőszobát. Alaposan megmostam az arcom és a fogaimat, aztán kibontottam a hajam. A tükörből egy zavart és kétségbeesett lány nézett vissza. Fél füllel hallottam, hogy kinyílt a szobaajtó. Vettem egy mély levegőt s bementem a szobába. Zayn beharapott alsó ajakkal mért végig, amikor az ágyhoz léptem. Felvontam a szemöldököm. Majdnem elröhögtem magam. - Valami baj van?
- Igen. A nadrágommal - bökött fejével az öle felé. A szám elé kaptam a kezem; a férfi slicce felmondta a szolgálatot. Az aprócska gomb abban a pillanatban lepattant a szőnyegre, ezáltal a milliárdosnak kellett fognia a fekete anyagot. Nemtörődöm módon megrántotta a vállát.  - Kissé szűk. De azt hiszem, tudunk kezdeni valamit a helyzettel.
Kínzóan lassan levetkőzött egy szál bokszerre, majd megkerülte az ágyat és végigfektetett rajta. Apró puszikkal borította be az arcomat, a nyakamat s a hálóingből kikandikáló mellkasom egy részét. Számat éhes csókkal támadta le, amit nem voltam rest viszonozni. Kezei feltérképezték lábaimat; belsőcombomon kis köröket írt le. Csípőm azonnal elemelkedett a takarótól, amikor végigfuttatta ujjait nőiességemen.
- Kitaláltam egy játékot. Addig nem élvezhetsz el, amíg el nem mondod, mi történt a színház mosdójában. Oké? - mormolta a számba. Felnyögtem. Mutatóujját belém vezetve tűrte feljebb az alvóruhám, hogy akadálymentesen hozzáférkőzhessen melleimhez. Fogai közé csíptette a bal bimbómat s mozgatni kezdte az ujját. Elvékonyodott hangon nyüszítettem, miközben Zayn kínzott. Körmeimet tetoválásokkal tarkított vállaiba mélyesztettem, amitől belemorgott a bőrömbe s erőteljesen megszívta a már fájdalmasan lüktető mellbimbómat. Egy jókora sikoly szökött ki belőlem. A fekete szépfiú kaján vigyorra húzta ajkait. - Na, elárulod? Vagy talán szeretnéd, hogy egész éjjel kényeztesselek?
- Zayn...! - nyöszörögtem a takarón vergődve. A milliárdos csak megnyalta alsó ajkát és a középső ujjával is megpróbált az őrületbe kergetni. Tekintete vágytól izzott; minden mozdulatából érezhető volt, hogy kíván engem. Lassan felőrölt a gondolat, hogy mindössze az előjátéknál tartunk. Idegesen kifújtam a levegőt. Eleget húztam a dolgot. - Oké. Elmondom. Csak-csak csinálj már valamit, kérlek!
Várakozóan fürkészve arcomat tapogatta ki az éjjeliszekrény fiókjának kilincsét, majd elővett egy óvszert.
- Scarlett megjelent a mosdóban és megcsókolt. Dőlt belőle a piaszag - ahogy a szavak elhagyták a számat, Zayn ökölbe szorította a kezét s a telefonjához sietett. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Olyan gyorsan történt minden. Az üvöltözéstől szinte remegett az egész szoba. Miután a szépfiú lerakta a készüléket, odamentem hozzá és a dereka köré fontam karjaimat. - Miért csinálta?
- Megtetszettél neki - morogta ingerülten, mintha valami szitokszót kellett volna kipréselnie a fogai között. - Majdnem minden partneremmel eljátszotta ezt. De, amit az előbb kapott, azt nem rakta zsebre.
- Kirúgtad? - kérdeztem halkan, miközben ajkaimat a hátán ugráló izmokhoz érintettem. Nyugodtabb sóhajtásából ítélve kezdett lecsillapodni. Nemlegesen megrázta a fejét, aztán szembefordult velem és megcsókolt. Óvatosan az ágyra fektetett, megvált az alsójától és felgörgette magára a védekezőeszközt. Körmeimmel húztam egy alig látható csíkot a mellkasán. - Tombold ki a dühöd!

***

A hátamra gördülve nyitottam ki a szemeimet. Az éjszaka történtek mosolyt csaltak az arcomra. Legnagyobb meglepetésemre semmim sem fájt; kipihentebb és éhesebb voltam mint valaha. A gyomrom megkordulásával egy időben nyílt a háló ajtaja s egy nagy tálcával egyensúlyozva megjelent Zayn.
- Jó reggelt! - mászott mellém, majd megcsókolt és a tálcát az ölembe téve elkezdett etetni. Nagyon meglepett ezzel a viselkedéssel, de felettébb aranyosnak találtam. - Ha végeztél, hazaviszlek. Ideje beszélned a szüleiddel.
- Semmi kedvem a kioktatásukat hallgatni - töröltem meg a számat. Zayn épp megakart szólalni, de leintettem. - Tudom, nem helyes a viselkedésem, mégsem érzem szükségét annak, hogy találkozzam velük.
- Sandy, kérlek...  Két napja nem láttak. Ne legyél ennyire makacs! Ők mégiscsak a szüleid - lehelt egy csókot a nyakamra és magamra hagyott.
Be kellett látnom, hogy Zayn igazat mond. Ettől függetlenül a haragom nem szállt el. Miután befejeztem az evést, lezuhanyoztam, fogat mostam és felöltöztem. Hajamat csak kifésültem s a tálca társaságában lementem a konyhába. A milliárdos útra készen állva pörgette mutatóujján a kocsikulcsot. Megráztam a fejem.
- Ha apámon múlik, nem számíthatunk semmi jóra - jegyeztem meg, miközben beültem az autóba. Anya talán elnézőbb lesz, de apa... Nehéz dió.
A gyomrom liftezni kezdett, amikor Zayn befordult az utcánkba. Mielőtt kiszálltam a kocsiból, nyomott egy puszit a számra.
- Pakolj össze néhány dolgot, este érted jövök - suttogta titokzatosan, amitől a pulzusom az egekbe szökött.
Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy a fekete szépfiú mire készül. Egyedül abban voltam biztos, hogy fejmosás nélkül nem úszom meg a hazatértem.

Sziasztok!
Végre megérkezett a várva várt lehűlés, aminek köszönhetően tudtam koncentrálni az írásra :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 4 kommentárt - Jaranyi Maja, BezTina, iza jozsa és BellaLili, aki a Facebook-n írt nekem ♥ -, az 5 pipát és a 24 feliratkozót ♥! Megpróbálok igyekezni a folytatással, de mivel 2 új blogot is hamarosan megnyitok - egyikben csak társíró vagyok, Desiree-vel alkotunk ismét :) -, és a kötelezőkkel is haladnom kellene, nem sok időm van erre a blogra és magára az írásra :) Higgyétek el, a YBWM mellett ez a kedvenc írásom, eszem ágában sincs abbahagyni :) További szép hetet és jó hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

1 megjegyzés:

  1. Kedves Macy!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    VálaszTörlés