2016. június 19.

6.fejezet ~ Üvegszilánkok

Hajamat egy kócos kontyba fogva osontam le a konyhába egy pohár vízért. Alig pár órája sikerült nyugovóra térnünk; Zayn rendesen lefárasztott. Minden egyes porcikám égett, mintha valaki parazsat pakolgatott volna a bőrömre. A fájdalom és az örömérzet határán lebegtem.
A sűrű villámlásoknak köszönhetően anélkül értem a földszintre, hogy bárminek is nekimentem volna. A konyhában azonban mégiscsak szükségem volt biztos fényforrásra, így kinyitottam a hűtőt. Dudorászva, hálóköpenyemet összébb húzva kaparintottam meg egy üveg vizet, majd felugrottam a pultra. Percekig ültem némán, gondolataimba temetkezve. Éppen visszavonulót fújtam volna, amikor az ég megdörrent s ijedtemben kicsúszott a kezemből az üveg. Szilánkok és a megmaradt víz kisebbfajta akadálypályát képezett a számomra. Ahogy átakartam lépni a csatateret, néhány apró és közepes méretű darabka a talpamba fúródott. Szitkozódva próbáltam meg kiszedni a nem a bőrömbe illő részeket, de nem jártam sikerrel. Sőt. Könnyeimmel küszködve nyitottam be az egyik helységbe, kötszer és géz után kutatva. Mivel ezzel sem volt szerencsém, így tehetetlenül és felettébb álmosan lerogytam az egyik székre.
Fogalmam sincs, mennyi idő telt el a konyhában szerencsétlenkedésem óta, mikor halk neszre lettem figyelmes. Alsó ajkamba harapva néztem Zayn-re, aki azonnal hozzám sietett.
- Miért nem keltettél fel? Eszedbe sem jutott, hogy elvérezhetsz? - kapott az ölébe sietősen, majd felvitt a fürdőbe. A mosdóra ültetve elővette az elsősegélydobozt s nekilátott a sebeim ellátásának. Nyöszörögtem a fájdalomtól. Miután több soron bekötötte a lábaimat, egy csókot hintett a számra. - Ideje aludnunk.
- Köszönöm - karoltam át a nyakát, miközben újra a karjaiban tartott. Álmos mosolyra húzta ajkait, aztán óvatosan lerakott a piha-puha párnák közé. Amint befeküdt mellém, szorosan magához vont és a nyakamba fúrta fejét. Egy pillanatra megremegtem, ahogy borostás arca hozzáért bőrömhöz.
Egy ideig a kint tomboló vihart figyeltem; képtelen voltam elaludni. Rettentő fejfájás gyötört, amit talán a nem igazán vészes vérveszteségnek köszönhettem.

***

Kis híján lefordultam az ágyról, amikor megláttam az órát. Átaludtam a délelőttöt... Illetve aludtuk. Meglepődtem, hiszen Zayn ilyenkor már vagy a századik telefonját intézné, esetleg a laptopja előtt görnyedne. Most viszont itt feküdt mellettem, a derékig lecsúszott takarónak köszönhetően megvillantva tetoválásokkal borított felsőtestét. A fejemet rázva elmosolyodtam. Még mindig hihetetlen ez az egész.
Miután megejtettem egy kötéscserét, lementem a konyhába, hogy összeüssek egy ebédet. Nem mondhatnám, hogy nagy szakács hírében állok, de otthon gyakran segítettem anyának. Szomorúan felsóhajtottam. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy amióta Zayn belecsöppent az életembe, még egy telefonhívásra sem méltatnak a szüleim.
- Miért nem a takarítással kezdted előbb? Az ebéd ráért volna később is - hallottam meg a milliárdos szórakozott hangját, miközben összeseperte a véres üvegszilánkokat s felmosott. Megrántottam a vállam. Az igazat megvallva, tényleg nem hiányzott volna egy újabb vágás. Amint elpakolta a felmosót és a seprűt, körém fonta a karjait és egy puszit lehelt a homlokomra. - Mit szólnál ahhoz, ha inkább rendelnénk valamit?
- Hogyisne! Szeretném valamivel meghálálni, hogy az éjszaka közepén felkeltél és elláttad a vágásaimat. Elismerem, nem vagyok egy michelin csillagos séf, de néhány alapvető fogást én is el tudok készíteni - a férfiből majdnem kibuggyant a nevetés, ahogyan magyaráztam. Finoman a vállára csaptam, aztán megcsókoltam s mosolyogva nekiláttam a csirkemell előkészítésének. - Hol találom a dijoni mustárt, a juharszirupot és a vörösborecetet?
- Az ebédlő melletti szobácskában tárolja az ilyesmiket a szakácsnőm, azt hiszem. Egyszer főztem, akkor is odaégettem az egészet... Többet nem próbálkoztam, inkább mireliten élek vagy beülök egy étterembe - vakarta meg a tarkóját, aztán elindult az említett helység felé. Pár perc múlva a keresett élelmiszerekkel tért vissza. - Segíthetek valamiben?
- Nem, köszönöm. Ez egyfajta ajándék, egyedül akarom megcsinálni - mondtam, végigsimítva Zayn arcán. Aprót bólintott, majd a tenyerembe csókolt és leült az asztalhoz. Amint befűszereztem a húst, kerestem egy tűzálló tálat és belepakolásztam a csirkemellet. A mustárt összekevertem a sziruppal meg az ecettel s az elkészült mártást a húsra öntöttem. A sütőt a kapkodásom miatt nem sikerült előmelegítenem, de úgy véltem, anélkül is sikerül az étel. Ahogy a csirkemell sütőbe került, elégedetten felsóhajtottam és Zayn felé fordultam. - Rád bízhatom egy kicsit az ebédet? Szeretnék lefürödni és átöltözni.
- Az ágyra készítettem néhány ruhadarabot - kacsintott rám, én pedig elvörösödött fejjel az emeletre siettem. A kötésre ügyelve gyorsan letusoltam és hajat mostam, aztán megszárítkoztam és felöltöztem. A rúzst s a telefonomat zsebre csúsztatva robogtam le a földszintre. Zayn azonnal felém kapta a fejét. Ajkain széles mosoly terült szét. - Még egy ilyen hétköznapi öltözékben is rendkívül gyönyörű vagy.
- Tökéletesen tudsz hazudni - néztem rá a sütőben piruló ételre, ami már majdnem készen állt az elfogyasztásra. Miután megterítettem, a milliárdos szépfiú az ölébe rántott és egy szenvedélyes csókot lehelt a számra. Kezei a fenekemre tévedtek, míg én a mellkasán indultam el felfedezőútra. Már éppen belemelegedtünk a dolgokba, amikor párhuzamosan megszólalt egymással a sütés végét jelző kis vekkerszerűség és a csengő. Zayn idegesen felsóhajtott. - Kezdj el nyugodtan enni, én megnézem, ki az.
Elhúzódott szájjal, de bólintottam s nekiláttam az evésnek. A gyomrom boldogan kordult meg, ahogyan az első falatok leértek. Mielőtt végeztem a nem is olyan kicsinyke adagommal, egy barna hajú lány libbent be a helységbe. Megilletődve néztem a mögötte álló milliárdosra.
- Atyagatya! Zayn nem túlzott, mikor azt mondta, hogy dögös vagy.

Sziasztok!
Egy kicsit későn, de sikerült megírni :) Elnézést a rövidségéért :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 3 kommentárt - BezTina, Anna Annau és Vigh Ágnes ♥ - és a 7 pipát ♥! Remélem, ehhez a részhez azért többen kifejtitek majd a véleményeteket :) A következő fejezet fogalmam sincs, mikor érkezik :3 Igyekszem :) További jó éjszakát és kellemes szünetet kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

5 megjegyzés:

  1. Kedves Macy!
    Fantasztikus rész lett ez is! Egyedül azt sajnálom, hogy kicsit rövidke😏
    Ettől függetlenül is imádom ezt a kis morzsát!😍
    Ölel, Lily❤️

    VálaszTörlés
  2. Kedves Macy!
    Nagyon jô részt olvashattunk most is!
    Kiváncsi vagyok ki is a csaj..
    Szép hetet!

    Szia

    VálaszTörlés
  3. Ah uh, ez veszett jó volt! Megint fantasztikusat alkottál, és sajnálom, hogy az előbb nem írtam, a telefonom bemondta az unalmasat. :c Baromi kíváncsi lettem, ki lesz az, aki le-dögösözte azt, aki csak a szexi, "milliárdos" Zayn számára lehet az...
    És aw, Malik nagyon édes volt, amikor segített a lánynak. :)) Olyan kis szerelmes-romantikus-féltős, viszont ismerve a Bibliát... rossz előérzetem van. Sőt. Fraaaanc.
    Várom már nagyon a következő részt. :)
    All the love, RS

    VálaszTörlés
  4. Ááá végre en is megerkeztem :D imadom a Gizi parost, bar meg kell hogy mondjam vartam arra hogy szamonkeri Mr.Malikot :( :D de amugy csodas lett mint mindig. Tukon ulve varom a folytatast!!! Puszi :)

    VálaszTörlés
  5. És amit Sandy használt recept az finom ??? XD
    Nya mind1 inkább megyek olvasni :D
    Puszil és Ölel Béluka :D

    VálaszTörlés